Szeretném leírni mindazt, ami most velem történik. Most, ma. Leginkább azért, hogy kiírjam a gondolataimat. Vagy azért, mert ezzel is elterelem a figyelmemet. Vagy azért mert ettől könnyebbnek fogom érezni a helyzetemet. Vagy azért, hogy figyelmeztessem magam: Csak ma van ma! és ha nem figyelek oda és a jövővel foglalkozom, elveszítem a mai napot. És egyébként szeretek írni. Sokkal jobban, mint beszélni. Írtam már sok történetet, ha leülök a gép elé, megelevenedik kezem alatt a billentyűzet, és szinte nélkülem íródik meg a történet.
Azonban ez most az én történetem.
Ebben a történetben én vagyok a főszereplő, ötvenegy évesen. A jelenben. A jelenben, amikor arra várok ma, szombaton, hogy hétfőn az orvos, egy számomra egyelőre ismeretlen bőrgyógyász megmondja, hogy a pénteki, azaz a tegnapi napon kézhez kapott szövettan eredmény alapján mi várható. Mit várhatok, és mi fog történni.
Azonban, ha a hétfővel foglalkozom, elvesződik a ma és elvesződik a vasárnap.
A mai nap fontos nap, tíz éve ismertem meg a férjemet. Azóta együtt vagyunk, boldogok vagyunk. Azt is mondhatnám, örömünnep volt az elmúlt tíz év. Valamiféle jutalom, hogy egymásra találhattunk. Úgy is éltük meg, pedig annyi "rossz" is történt. De kettőnk között nyugalom, béke, megértés és szeretet van. És ma ezt kellene ünnepelnünk.
Várhatott volna az orvos pénteken azzal, hogy felhívjon és tájékoztasson arról, hogy melanomát találtak a testemben. Alig tudom leírni ezt a szót, annyira ismeretlen. Persze, hallottam a sok figyelmeztetést, meg fehér a bőröm, és egy csúnya anyajegyet ki kellett vágni belőlem, de alapvetően pozitív a hozzáállásom mindenhez, így nem olvastam és nem gondoltam utána annak, hogy baj lehet. Baj lett. Ha vár az orvos pénteken és csak hétfőn hív fel, akkor a mai nap örömünnep. Most nem az, mert mindkettőnket agyonnyom a súly. A férjem számítógépes játékba menekül, én az íráshoz.
Azonban akkor is most van a tíz éves évfordulónk és ma ünnepi ebédet eszünk, szépen felöltözünk és elmegyünk a Dumaszínházba. Nevetni akartunk, szórakozni, jól érezni magunkat, amikor megvettük a jegyet néhány hete. És ma, miután kiírom a félelmeimet, gondolataimat, eldöntöttem, hogy ünnepelni és szórakozni fogok. Szép ruhába, finom ételekkel, Hadházi Lacival és persze vele, aki végig élte velem az elmúlt tíz évet, aki végig fogta a kezem, és aki most is fogja a kezem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése