Előző nap ahogy terveztem, a délutánt egymással töltöttük, egymásra figyeltünk a férjemmel. Igyekeztünk elkerülni azokat a gondolatokat, amik az új ismeretlen ismerősömmel, Melanomával kapcsolatosan jelennek meg bennünk.
A Dumaszínház előtt azonban a férjem mégis felhozza a témát, kávézás közben megjegyzi, hogy biztos abban, a rák nem terjedt tovább, csak a seb körül van még, időben észrevettük, kivágták, majd most jobban kivágják és túl is vagyok rajta.
Ráhagyom, mert nem tudom. Az "időben" egy érdekes megközelítés.
2023 nyarán kezdett nőni az anyajegy, olyannak indult, mint a többi, aztán egyre csúnyább lett. A férjem - neki is vannak érdekes, gyógyíthatatlan, de nem halálos betegségei - ki-be járt a kórházakba. Akkor költöztünk fel Budapestre, eladtuk a vidéki házunkat, albérletbe költöztünk, lakást kerestünk, majd két hónap alatt találtunk és vettünk. Új munkahelyemen igyekeztem megfelelni, szoktam a budapesti környezetet, a közlekedést, aztán végre, 2024. januárjában eljutottam a bőrgyógyászhoz. Megnézte, kiírt egynapos műtétre, március 19-re már meg is kaptam az időpontot.
Szóval "az időben", az nem tudom, hogy pontosan mit jelent, mert ha úgy nézzük, bőven fél évig semmi nem történt, ha úgy nézzük, egy éven belül léptem. Szidhatnám magam, miért nem hamarabb, de akkor ennyi képességem volt, így most nem fogom ostorozni a múltbeli énemet.
Hadházi Laci jó műsort csinált, másfél óráig nem jutott eszembe Melónia. Ahogy kiléptünk a színházból, igen. De nem beszéltünk róla, felidéztük Hadházi poénjait, és szórakoztattuk egymást azzal, hogy milyen lehet egy ilyen poéngyárral együtt élni. Vajon sokat beszél otthon, vagy kibeszéli magát ezekben a produkciókban és otthon kuka? Figyeltem arra, hogy tudatomat újra és újra elirányítsam a szőke kislányról, a félelmeimről, a hétfőről, hiszen szombat volt, hol van még az a hétfő? És ha gyötrődők rajta, akkor sem lesz hamarabb válasz, megoldás, semmi.
Éjjel háromkor a tudatomba mégis beférkőzött Melanoma és felébresztett. Leizzadva, félelemmel a gyomromban ébredtem. Kiültem a nappaliba és elkezdtem gondolkozni, mitől is félek?
Legrosszabb esetben Melanoma beköltözött a csontokba, a vérbe, és pár hónap múlva meghalok. Buddhista gondolkozásom lévén, ez annyira nem érint mélyen, hiszem, hogy a halál egy új esély az életre, legközelebb 49 nap múlva új fogantatásban lesz részem, újra leszületek a Földre, remélem emberként, szeretnék nőként, egy kicsit magasabban, hosszabb, vékony nyakkal. De emberként, nem hattyúként! - elszórakoztam ezen magamban, hiszen ha kérsz, kérj pontosan! De azt gondolom, ez nem a félelmem tárgya. Jó lenne még ebben a szép új lakásban élni, a férjemmel megöregedni, de előbb -utóbb meghalok, mert megszülettem, szóval nem itt van a gond.
Mitől félek? Attól a szenvedéstől, ami addig a pontig fog megjelenni, amíg tovább nem léphetek, ki nem pontozódok (ezt Hadházi mondta előző este, tetszik nekem). Igen, ez már okot adhat a félelemre. De erre a válaszokat hétfőn kapom meg, ha megmondja az orvos. hogy mi vár rám, mivel jár ez a betegség és az áttétek betegsége.
Az itt maradókat féltem? Igen, ez biztos.
A két fiam boldogulni fog, és fel is fogják dolgozni egészségesen a történteket, segítenek nekik a menyeim, és még él az apjuk, akitől bár sok éve elváltam, jó kapcsolatban vagyunk.
Fontos feladat tehát, hogy vele meg kell beszélnem, sokkal jobban figyeljen a fiúkra, közös gyermekeinkre. Mostanában sok alkoholt fogyaszt, ezért határozottan rá kell szólnom, hogy nemsokára csak ő marad a fiúknak, szólva az alkoholt le kell tennie. Egyébként sem old meg semmit. Csak butít. Hátha az én továbblépésem neki erőt ad, és ezzel rá tudom venni, hogy tegye le a piát - ha ez sikerül, már nem feleslegesen szólított meg Melanoma.
És akit féltek, igazán nagyon, a férjem. Egyrészt mert nehéz lesz neki feldolgozni, hogy elhagyom, de ott a betegsége - izomsorvadás. Nekem lenne a feladatom, hogy őt, ha majd olyan helyzetbe kerül, ellássam. Erre a már elfogadott forgatókönyvbe bekavar Melanoma. Évek óta arra készülök lelkileg és testileg is, hogy a férjemet képes legyek majd ápolni. Hiszen esélye sincs a gyógyulásra, az orvosok csak vizsgálgatják, az izmok tűnnek el a testéből, valamikor majd teljesen kiszolgáltatott helyzetbe fog kerülni. Én lennék, aki életben, erőben, lelkesedésben, jókedvben tartom. Ha itt vagyok, de máshogy ez elég nehéz lesz.
Tehát a következő fontos feladat: beszélni a férjem családjával, testvérével, valami olyan megoldást találni, ami megnyugtató nekem is. Ha ezt megtaláljuk nyugodtabban megyek el.
Szóval hajnali három óra, és ennyi minden jár az eszembe.
Kevés gyógynövényes nyugtató segítségével sikerült visszaaludnom négy óra fele, így reggel "frissen" ébredünk, megyünk Fröcskölni. Ezt a programot is hetekkel ezelőtt találtuk ki, annyi a lényege, hogy kapunk három kis tégely festéket, vásznat, ecsetet és lehet festeni, vagy önteni a festéket, vagy spriccelni, vagy amit akarunk. Olyan jól sikerül a program, hogy egy teljes órán keresztül megint kikapcsol az agyam, Melanoma eszembe sem jut.
Vasárnap délután van, itthon erőt kell vennem magamon: átgondolni, mire lesz szükség a kórházba, hiszen össze kell pakolni, elő kell készíteni. Hétfő reggel az autóba fogom tenni a nagy hátizsákot a kórházi dolgokkal, és mellé teszem a munkahelyi irodakulcsot. Ha engedik, még hétfőn bemegyek dolgozni, elrendezni az íróasztalomat, kipakolni a hűtőből a romlandó dolgaimat. Ha nem engedik, és bent kell maradnom, akkor is fel leszek rá készülve, az összepakolt csomag ott fog várni az autóba. ezzel sem fogom terhelni a férjemet, szegény így is megviselt, talán jobban, mint én. Vagy nem, nem tudom, én hol tartok.
Rossz hír: ma reggel már ismét magas a vérnyomásom, ezért a tegnapi hencegésemet, miszerint nincs gyógyszerre szükség át kell javítanom: a Fröcskölés előtt beveszem a vérnyomáscsökkentőt. Egy agyvérzéses Melanomás nő azért már mégiscsak túlzás lenne :)
szóval: vasárnap este van, csak ma van ma, vasárnap este, keresek egy jó filmet, és azzal töltöm a további időt, hogy nem foglalkozom a kórházzal, hétfővel, Melanomával, a közeli esetleges fájdalmakkal, semmivel. Vasárnap van, egy unalmas, csendes vasárnap, és ma még együtt lehetek a férjemmel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése