Érdekes az emberi gondolkozás Annyira kikívánkoztak korábban a szavak, hatalmas igényem volt, hogy leírjam a gondolataimat és meggyőzzem magam arról, hogy meg kell élni minden napot. Akkor is, ha baj van, akkor is, ha minden szép.
Igyekeztem tartani magam és minden reggel azzal ébredni, hogy bár táppénzen vagyok, gyógyulnia kell a sebemnek, mégis, van feladatom. Reggelente eldöntöttem, mi is legyen az, amivel értelmessé tudom tenni a napot. Nem nagy dolgokat tudtam bevállalni, de a finom ebéd elkészítése, a lakás takarítása mégiscsak feladatot adott.
Átírtam a könyvemet, majd rájöttem, nem jó az egész, alapjaiban hibás. Újra anyagot gyűjtöttem, filmeket néztem, könyvet olvastam, igyekeztem a lehető legmélyebbre leásni, mert szeretem, ha a könyvemnek az a része, amely valóságra épül, megállja a helyét. Ha például itthon játszódik a történet, ne szálljanak a szereplőim repülőre, hogy eljussanak egy másik hazai városba. Egyszóval ment a kutatómunka a néphadsereg rendfokozatai és a laktanyák világa témában.
Április 29-én minden, előre tervezett és kidolgozott elméletem összedőlt arról, hogy csak ma van ma. Olyan mértékű depresszió lett úrrá rajtam, hogy még írni sem volt kedvem. Valójában semmihez nem volt kedvem, csak vártam a másnapot.
Eljött a másnap! Délelőtt 11 órára kiderült, hogy a szőke lányka, Melanoma, nem ragaszkodik hozzám, a szövettan eredménye negatív lett. Érdekes, hogy az orvosi kifejezéseknél a mínusz a plusz, de igen, ez egy nagyszerű hír.
Es ekkor jön a bolond agyam, amelyben megjelenik egy kisördög és azt mondja: nana, van még hátra néhány vizsgálat, majd ha az is negatív!
Férjem ünnepelt, én meg aggódtam a jövő miatt. Így telt el a 30-a. Hihetetlen, hogy akkor, este is még mindig nem tudtam visszatérni a jelenbe..
Összességében a 29. és a 30. azzal telt el, hogy aggódtam egy dologért, ami már megtörtént, csak az én tudatom előtt még ismeretlen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése