Visszatértek a dolgos mindennapok. A munka leköti az ember figyelmét, az enyémet is. Monoton, unalmas, alig haladok, miközben érzem, hogy fáj a lábam. Nem tudom, mi baja, mindenki, aki ért és aki nem ért hozzá, azt mondja, szépen gyógyul a seb. Én nem értek hozzá, szerintem ronda és piros és egyébként fáj. Nem annyira, hogy azt mondjam: jaj-jaj, de azért érzem.
A kollégák, barátok, rokonok rendszeres kérdezik, hogy vagyok. Nos, nem tudom, valójában hogyan érzem magam. Lassan felfogom, hogy minden oké, vehetek tartós tejet, de mégiscsak előttem van két vizsgálat, ami még kb egy hónapos történet. És itt még bármi megtörténhet. Persze, optimista vagyok, csak a jóra, szépre gondolok. Vagy nem?
Holnap megyek a PET-CT -re, aztán egy hét, amíg meg lesz az eredmény. Megint kergessem a napokat? Akkor eltűnik a május. És ha ez az utolsó májusom? Milyen ciki lenne, ha átkergetném ezeket a napokat amiatt, hogy legyen meg az eredmény, aztán meg közölnék, hogy bocs, mégis itt a kislány, ennyi volt a földi életem :) Na jó, ez morbid humor, de azért a lényeg az, hogy ma kell megélnem a május 7-ét, mert holnap már csak a múltam egy része lesz a mai nap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése