Hazaengedtek szombat reggel és hétfőn már újra ott voltam. Reggel hatkor kötözték át a sebet és meghívást kaptam a varratszedésre. Egy héttel később azon is túl voltam, és ismét jött a várakozás.
Beszélgettem másokkal erről a várakozásról. Nem egyedül vagyok, aki hajtja a napokat, miközben a köztes napok elvesznek. Van aki a banki hitel elbírálására vár, van, aki gyermeke ballagására, más a születendő gyermekének szívhangját szeretné már meghallani.
Mindig van előttünk egy cél, egy esemény, ami miatt hajtjuk, űzzük a napokat. Ismét elgondolkoztam ezen, jó ez így? Június közepe van, eltelt majdnem egy fél év, és én leginkább a várakozásokra emlékszem. Miért nem lehet ilyenkor kikapcsolni bennünk valamit és azt mondani, hogy rendben, ezt a várakozást beteszem egy dobozba, élem tovább a mindennapokat, megélem és átélem, aztán ha eljön dátum szerint az idő, kinyitom a dobozt.
Ezt nem tudtam megtenni, de minden napra jutott valami, amiért mégis szép lett az a nap. Dolgoztam rajta, akartam. Egy finom vacsora, egy bevásárlás, egy jó film beiktatása, mind mind jelezte, hogy megélem azt a napot, mert csak ma van ma.
Pénteken volt két hete a műtétnek, így megnéztem péntek délelőtt az EESZT-ben, hogy van-e új dokumentum. Nem új volt, de a korábbi szövettani eredményhez egy június 10-i dátummal volt egy beírás. Azt írták, a minta diagnosztikai vizsgálatra a túlságosan alacsony tumorsejtszám miatt. Mi van?
Nem értettem, ezért először nem foglalkoztam vele, de aztán látva a dátumot, megpróbáltam értelmezni, amit látok. Nem tudtam. Persze egyre idegesebb lettem. Újra műtenek? mert azt is írta, hogy ha a betegnek van még további mintája, azt készséggel megvizsgálják. Nem, nem akarok újabb műtétet, még most is fáj az előző helye.
alacsony tumorsejt? Az azt jelenti, hogy van benne tumor. azaz Melanoma még mindig velem van.
Lassan fogtam fel, mindez mit jelent. És persze szépen lassan elhatalmasodott rajtam az aggódás.
Gondolkozni kezdtem, kitől kérhetnék segítséget. Végül felhívtam egy ismerősömet. Azonnal azzal kezdte, nem mondhat semmit, mert nem ért hozzá, menjek be hétfő reggel és majd akkor megtudom beszélni egy orvossal. Azért erőltettem a dolgot, végül felolvastam neki, és aztán hallgattam a dadogását arról, hogy tényleg nem ért hozzá. Amikor letettem a telefont, annyit éreztem: Vége a dalnak. Nagy levegőt vettem és úgy tettem, mintha semmi nem nyomasztana, de igenis nyomasztott. Gondolom, néhány óra múlva feldolgoztam volna a helyzetet. azonban pár perc múlva ismét felhívott az ismerősöm.
– Nincs még meg a szövettan eredménye, amit olvastál, az nem arra vonatkozik! - közölte és ismét elismételte, hogy menjek hétfőn vagy kedden vissza a Klinikára.
Ismét kisütött a nap, megint él bennem a remény, hogy Melanoma elhagyott.
Azonban egy tanúság megint eszembe jutott: miért is jó az, hogy a beteg nézheti meg az orvosi eredményeit? Ha gyengébb az idegrendszerem, ott kaphattam volna frászt feleslegesen. Miért is jó ez?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése