Ma csütörtök van. A mai feladatom annyi volt, hogy a kórházból hazakerüljek. Mindent megtettem, amit a kórházban kértek, adtam vért, felmentem a műtőbe kötözésre, aláírtam a papírokat.
Tíz órakor a férjem felvett a klinika előtt és hazarepített.
Összességében azt mondhatom, a kórházban minden elfogadható volt. Persze nem szállodai környezet és a mosdó, WC, zuhanyzó tisztasága nem lett volna hosszú távon elviselhető, de egy éjszakát el lehetett tölteni. Nem tudom, mi volt az oka a mosdó folyamatos bűzének, de tekintettel arra, hogy a falon, plafonon is omladozott a vakolat, gondolom a csatornarendszer okozta a kellemetlen szagot.
A személyzet, az étel teljesen elfogadható volt, ismét köszönöm mindenki hozzáállását, segítőkészségét.
Érdekes volt megismerni a szobatársak életét, történetét. Sokszor eszembe jut, hogy hányan nőttek fel és élnek úgy, mint én. És hányan élnek sokkal nehezebb életet, mint ami nekem jutott.
Itthoni feladat: táppénz felíratása (egyelőre a háziorvos valamiért nem érti a helyzetet, ezért másnapra behívott magához. A férjem megy, én még nem tudok rálépni a lábamra), ultrahang vizsgálatot kérni (telefonon történt, visszahívnak)
Ma annyi feladatom van, hogy gyógyuljon a lábam és bírjak nem mozogni.
Bár csak annyi oldódott meg, hogy kivágtak a lábamból egy nagyobb részt, lehet, sőt bízom benne, hogy ezzel minden megoldódott. Melanoma elszakadt tőlem és nem hagyott bennem semmi lenyomatot. Ma az a feladatom, hogy erre gondoljak. Ma ezt hiszem el, mert ezt akarom elhinni.
Ma ennyi feladatom van, csütörtök van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése